Igazából csak akkor élsz ha vannak álmaid...
és csak addig, ameddig szárnyra is mered engedni őket.
Léria Dipán
A bölcs napfelkeltéje
A nap, mintha érezné hogy szerepe van itt a földön
úgy köszönti hajnalban, hogy fényében tündököljön.
Elűzi a hűvös éjszakát, széjjelszórva a bíbornak sugarát.
Volt egyszer egy bölcs, ki azt hitte beszélni tud vele...
ha látta felkelni, ezer érzéssel volt tiszta szíve tele.
Megsajnálta őt egy igaz szívű emberséges vándor,
úgy döntött... a nap helyett holnap majd ő válaszol.
Mikor a bölcs másnap szólította a fényében felkelő napot,
ő volt az, ki a nap helyett a bölcsnek halkan így szólt.
- Van okod felderülni... minden reggel fényemben fürödni
én vagyok az, ki gondjaidat fényemmel tudom elűzni.
- Milyen különös lennél, ha tudnál hozzám szólni...
nem hagynál engem csendben rólad álmodozni
nem csak a szó a közlésnek az egyetlen módja...
de szavamra... földerített engem most ez a kis móka.
Gondol az ember néha kígyót, békát, uborkát...
és értékelni tudja az embert, ki segíti álmát, a csalókát.
Odanézett ahonnan a hangokat az imént hallotta.
Fejét mélyen... testét szinte földig meghajtotta...
és ajkát a bölcsek mosolya a napban beragyogta.
Léria Dipán
