A templombanA húsvétii áhítatos csendben,
térdre ereszkedett a templomban egy ember.
Sorolta volna megint az Istennek,
hogy mennyire bántják az emberek,
és a sors is rossz... kéve... védje meg.
Leült... nem hangzott sehonnan szózat,
sem jel nem volt, sem mondat,
mégis elindult benne egy gondolat.
Mennyi ember él a földön, kinek nem jut meleg otthon,
nem jut ágy, csak hideg föld egy dombon.
Nem romlik meg, mert soha nem olyan sok az étel,
mégis van imája, ami az Istenig ér fel.
Megköszöni amije van, s hogy ma is adatott,
hogy a semminél több lett,
pedig más ennyit sem kaphatott.
Így ült a templomi csendben az ember,
miközben rájött, hogy ő az, ki megköszönni restell.
Pedig nem csak jó, hanem sokkal jobb a sorsa,
mint ahogy a rossz is, sokkal rosszabb is lehetett volna.
Léria Dipán
