Gondolatok a temetőben

Mécsesek pislákoló fényét nézi az őszi napsugár,
ami a fák aranyló levelei között a temetőben jár.
Megáll fénye egy fejfán... mosolyog egy krizantémra,
csodálja ahogyan az emberek viszik a kis dombra.
Milyen pici domb lett, a sok-sok nagy életből,
vágyakból, szerelmekből, eskükből, hitekből.
Híres nagy álmokból, miket érteni tán senki nem tudott...
annyi marad az ember, amennyit maga után a földön itt hagyott.
Léria Dipán.