A gondolataim nálad

Rohannak hozzád a gondolataim
mint tavaszi nap fénye az óvatosan előbújt virágok szirmaihoz,
amikre rácsókolja önmagát.
Nem akarja hogy lásd, nem akarja mutatni magát.
Szégyenlősen elbújva csak azt engedi látni amit megvilágít,
mindegy mi az... nem számít... lehet bármi.
Megmutatja neked a világot, mindent amit bejárt és amit látott...
és te csak későn fogod megtudni, 
hogy a fény olyan mint a gondolat. 
Rejtve mindig valahol ott marad, 
a valóság pedig csak annyit lát belőle, 
amennyit megvilágít... 
amennyit megölel, 
a többit mind a múlt viszi el.
Léria Dipán