Csak addig tart fogva a múlt...
ameddig a könnyeidtől... nem látod meg a jövő feléd nyújtott kezét. 
Léria Dipán

A lélek fészke

Fészke vagy a lelkemnek.

Amiben jó megbújni, és amit a gondolataim bélelnek puhára.

Mint ahogyan a madárnak szüksége van otthonára,

úgy bújok meg én is benned.

S ha szárnyaim az élet viharától megdermednek, csak add a kezed...

s mint a fészekre ráborult oltalom, míg a kezedet fogom,

messze illan minden fájdalom, és helyébe mosolynak fénye lépked.

Milyen jó benned rakni fészket.

Amit az élet vihara ha néha meg is tépked, mégis ottmarad szépnek.

Létrehozta csodáját az élet.

Léria Dipán