A mennyország mindenkinek itt van a földön…

de sokan elmennek a kapuja előtt.

Léria Dipán

A királyfi békája

A királyfi a tópartra vágyott,

mert unta már a sokaságot.

Magányt szeretett volna picit,

de egy béka meglátta titkait.

Csókolj meg királyfi, kérlelte szépen

de tőle a férfit hideg rázta éppen.

A béka mégsem hagyta abba,

csak egy csók, bele senki nem halna.

Már annyi marhaságot csináltam,

gondolta magában a legény,

ha ezt a rusnyát megcsókolom,

attól még nem leszek szegény.

És lőn. Valóság lett a kérés,

lány lett a békából, egy nézést.

Pislogott is királyfi, tetszett neki a lány,

jobban mint idáig akárhány.

Ám a lány nem volt még tökéletes,

nevelni akarta hát, nem volt rá rest.

Tanította, mindenre, és szépen kérte,

feleségül elveszi... esküvel ígérte.

A lány egyre okosabb és szebb lett,

így a házassághoz már minden meglett.

Ám természetet sokáig nem rejtett a véka,

más fiúk után kezdett érdeklődni a béka.

El is ment hamar egy másik királyi várba,

amelyiknek szépnek találta őt a gazdája.

Királyfink búsult kicsit, majd így elmélkedett,

légy boldog, ki már annyi legyet megevett.

Én már nem csókolok meg ezután békát,

nem nevelek több békából szép lányt.

Maradjon békának, ki olyannak született,

és a másik férfin jó nagyot nevetett.

 Léria Dipán