Az idő...

Szavak peregnek az élet homokóráján...

egyikre ráhull a másik, és maga alá temeti a régit.

A múltat... amit a többi homok nem kutat,

csak lassan elfedi...és az idő így betemeti.

Mégsem múlik el egészen, hiszen a homok szemekből

hegy lészen, és a hegyről gurul alá a többi egészen.

Némelyik úgy, mint az életben a szavak...

amik a homokdomb tetején még csillogva látszanak.

Léria Dipén