Az életünk nagy táncai…
mindig egy tétova lépéssel indulnak.
Léria Dipán
Szentjánosbogár
A harmat szőtt gyöngyruhát... ezt öltötte magára a fűszál,
így várta, hogy a szentjánosbogár arra jár, és rászáll.
Nem látta nappali fényben, csak éjjel látta úgy fényleni,
mint ahogy az éjjel látja a kék eget... sötéten kékleni.
A kép... ami a tudatában élt... mégis olyan szép volt,
mint legszebb hajnalhasadáskor, az aranyszínű égbolt.
Jött a bogár... megvilágította a harmatok gyöngy cseppjét,
és a fű tündökölni kezdett... a csillagok irigyelték fényét.
Csak a bogár lapult meg félénken...nem mutatta magát,
félt, hogy a sok fény neki nem használ... termetének meg árt.
Nem akarta, hogy lássa a fűszál, hogy csak kis semmi ő...
csak a fénye valami... az lesz szép...amire rászáll éltetőn.
Ám a fű... a harmat csillogásban meglátta fura termetét,
és ettől a pillanattól sokkal szebbé varázsolta mindenét.
Akarta, hogy lássa a bogár, ahogy van, teljes pompájában...
mert semmit nem ér ő, fény nélkül a harmat ruhájában...
ha nincs aki fényével csillogtassa az éjjel homályában.
Léria Dipán
