A legerősebben mindig abba kapaszkodunk, amiből erőt meríthetünk.
Léria Dipán
Vers Szabó Magda gondolatára.
"Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek,
meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához,
akinél ott felejtettem a lelkemet."
Kőbe vésve
Én elmentem az ölelésért...
azért, amiről más csak sírva álmodik.
Felvettem az úti ruhám, és nem bántam,
ha a büszkeségem elkopik.
Akartam hogy a karjaiban tartson,
akié minden nap az álmom,
akartam a lelkét érezni, ahogyan azt
a valóságban is magamba zárom.
Minden embernek el kellene menni...
a büszkeség ruháját az út porán le kellene tenni...
hiszen nem más az, mint egy fura törvény...
amit valaki emberre aggatott, és mint illemet,
azóta is fennhangon betartatott.
Ha lesz bátorságod, és el mégy te is egy ölelésért,
meglátod a kőbevésés is csak addig él,
míg össze nem töri valaki a táblát...
és meg nem írja helyette a sajátját.
Léria Dipán
