Amikor úgy érzed minden zord... minden sötét... van belül egy palota.
A te palotád. Léleknek hívják.
Maradj benne addig... ameddig újra szikrázóan kel fel a nap.
Léria Dipán
Szerelmem irántad
Nem kopogtatott. Nem. Egyszerűen csak berúgta az ajtót.
Félrelökött mindent, és felborította ami volt.
Hozott magával ragyogást, csillogóan szép eget,
Mikor úgy gondoltam már nem kell, megint láttam tornádót kavarva,
minden erősségem újra gyengévé csavarva.
Küzdöttünk. Törtük egymást, törtük darabokra,
míg távolabb kerültünk, de örökre egymásnak ragyogva.
Léria Dipán
