Azért mert az i-re nem rakjuk fel néha a pontot, attól az i, mégiscsak i marad.
Annyira
Mennyire szeretlek.
Mint tündérrózsa szirmait amikor bontja a tó vize felett…
szerteágazik a gondolatom,
nem vesztegel az évszakok mellett, rohan feléd.
Talán megtorpan néha… az is lehet hogy fél,
ilyenkor arra vár hogy te beszélj.
Vagy ne is mondj semmit… csak szeress.
Pont úgy hogy másé már ne lehess.
Pont úgy,
mint megérint a mindenség varázsa az élet felett…
pont úgy mint aminek a vizébe bele lehet halni,
és a tüzében mindig újra kell fakadni.
Léria Dipán
