Szeretlek

Hajadba markolt az ősz,

s míg az ezüstjének csillogását nézem,

elmerengek a múltunkon,

pont úgy, mint nagymamák egy régi képen.

Hány év is? Hányszor siettem a karodba?

Nem akarom számolni, mert az már csak emlék volna.

Nem emlék vagy, hanem színtiszta érzelem,

                                                       ami itt van, és nem viszi el a végtelen.                                                             Léria Dipán