Azért... mert szeretlek

Tudnék-e nélküled élni?
Igen... tudnék, ha muszáj lenne,
de ami fontos, az már nem lenne benne.
Hiányozna... mint a mézből, ha nem lenne édes az íze,
vagy a forrásból a víz,
pedig ez az igazi lénye.
Lennék... mint őszi avaron a lehullt falevél...
nem érez semmit... van... de már nem él.
Léria Dipán

Te vagy az élet

Elhatároztam annyiszor,
hogy nem foglak szeretni téged.
Menjen minden... menjen magától az élet.
Ám ahányszor reggel a nap fénye rám köszön,
te mindig ott vagy benne,
és mosolyod engem üdvözöl.
Hogyan felejthetném, hogy te vagy a fény, és te vagy az élet?
Mondd...
hogyan is felejthetnélek...
ha te vagy az, akiben én benne élek.

Léria Dipán

Mosolyod

 Látlak mosolyogni. Olyankor is... ha nem vagy velem.
Ez a mosoly csendben... beköltözött egészen az életembe...
táncot jár a szívemben, és zűrzavart kelt az eszemben.
Mégis... vele kel fel a nap, vele látom fényleni a csillagokat...
és ilyenkor... ez az egész fantasztikus világ én vagyok.
Nem számít... hogy a mindenségben csak pici morzsa...
hiszen a legkisebb morzsának is van egy a sorsa...
nem válik semmivé... lesz valakié...akivel a világ formálja eggyé.
Léria Dipán

Neked

Festettem egy világot neked... nem ecsettel... az eszemmel.
Tele raktam fénnyel és felleggel, megtöltöttem mindennel, 
és átnyújtottam a szívemmel.
Akartam hogy legyen valamid. 
Ami tele van élettel, és nem kell cipelned, ha elutazol véletlen.
Ott van... mindig ott ragyog... ha sok elfordulsz, ha hiányzik, 
tudod hogy ott vagyok.
Léria Dipán

Mindig

Mindig beléd szeretek... számtalanszor... újra, és újra.
Úgy, mint ahogyan a nap sugara szeret bele a hóba.
Szikrázva fut rajta a fénye... járja boldog táncát 
vigyázva arra, hogy meg ne olvassza ruháját. 
Csak tündöklik, szikrázó fényével takarja,
tündöklik... bántani dehogyis akarja.
Így tündöklök rajtad évek óta én is
és elbukok számtalanszor úgy, 
mint bukik a havon a fény is.
Léria Dipán