Az igazi nő megengedheti magának, hogy a szíve szerint válasszon az életébe férfit.

Léria Dipán

A matyó lány szerelme.

Kötényembe öltött rózsák helyett, szavakat öltök neked.
Betűt betű mellé, hogy szép legyen a történet. 
Mert talán az ördög kéri tőlem is, de akarom,
hogy Istennek is tessen, amit te kapsz tőlem,
abban neki is szépsége, öröme lehessen.
Az ördög télvíz idején, egy kötény rózsát kért 
a matyó lánytól, hogy visszaadja a kedvesét,
kit ő már olyan régen gyászolt, kiért mindig sírt.

Elhervadt a rózsa, a szirmát a szél régen lefújta,
jeges tél idején, mit, és hogyan szakasztana róla.
Hiszen levél sincs már, nem hogy még a bimbó,
Ó kedvesem... utánad halni… az volna már a jó.
Varrok még a keszkenőmbe, egy utolsó rózsát,
aztán búcsút intek, nélküled nem kell az élet tovább.

És könnyein keresztül, rózsát ölt a leány,
a kötényét is ölti... sír... nem észleli talán.
Ám mikor elvenné a keszkenőt, nem engedi a kötény,
egy rózsa maradt ott, pontosan a közepén.

Az Isten adta, az ördög ellen kedvesem,
hogy utánad az élet engem el ne veszejtsen.
Kiváltalak a halálból, egy kötény rózsával,
Öntözöm a rózsát, könnyem harmatával.
S mikor jött az ördög, a lány boldogan nevetve,
felhajtott kötényét, hirtelen elé leengedte.
És nyílt a rózsa.

Nem egy, sem kettő… száz és ezer...

ördög csak néz, nem jól lát a szeme...
de szót nem mer szólni... szót nem emel.
Hiába... mert akit a matyó lány igazán szeret,
az ördög mesterkedhetik... de győztes, nem lehet.

Léria Dipán