A tavasz

Méhecske barátomnak ma sok volt a búja,

az idő is rossz volt, és nadrágját a munka is húzta.

Virágról virágra szállt már kora reggel,

nehogy találkozni kelljen a permetező sereggel.

A napsugár is magára húzott egy felleget,

és ha nem is aludt, picikét még szendergett.

Szóval méhecskénknek nem volt jó a kedve,

amikor rászállt egy cseresznyevirág hegyre.

Ám amit ott látott,

félelmében a gatyájából sok virágport azonnal kirázott.

Ágak között egy fekete madár,

pont azt leste hogy ő mit csinál.

Látta mint nyílik már a csőre,

ezért fogta gyorsan könyörgőre.

Kegyelmezz kérlek, és legyünk jó barátok,

én a jók családjába tartozom, senkinek sem ártok.

A rigó csak nézte, és egy idő múlva, énekelni ezt kezdte.

Ártani én néked, miért is tenném?

Tettemmel akkor a világtól a boldogság egy részét elvenném.

Az én családom nem árt a méheknek,

szereti a tavaszt, és reményt ad az életnek.

Tudod a tavasz, a világ legszebb titka,

belebódul az ember, olyan szép és ritka.

Én csak azt nézem, ki árt a rügynek és virágnak,

nehogy kevesebb legyen szépsége a világnak.

A kis méh felelt. Én is ebben járok,

a virágok szerelméből gyümölcsöket gyártok.

Te és én, talán lehetnénk barátok,

mert úgy hallom a jó barát, széppé tudja tenni a világot.

Léria Dipán