Minden ember másként szeret. Mint ahogyan minden ölelés másként hagy nyomot a lelkedben.
Léria Dipán
Tavaszi szerenád
Szerenád hallik a hajnali csendben,
kicsi madár énekel…
nem is énekelhetne szebben.
majd hosszan szól a dallam, szerelmest keresve.
Válaszol rá egy másik hang… csak csendben… csicseregve,
bátortalan még, de messzebb mégsem rebben.
Talán kicsit távol van… talán hűvös a hajnal is,
de szól a dal… hallgatom magam is.
Olyan, mintha különösen szép hangszer szólalna benne,
mintha a világ búja baja, tőle messze menne.
Pici torka elhallgat, majd ismét újrakezdi,
mint aki a világot most kezdi csak felfedezni.
Mint akinek most látszik először a fény az égen,
és táncolni tudna minden dallam a felkelő fényben.
Dörzsöli álmos szemét a reggeli pára,
Így ébred a világ, a madarak nászdalára.
Léria Dipán
